Köszönti a

Nemesnépi Fülöp Szállás!

 

 

Látnivalók

Turisztikai látványosságok

 

Falunkban megtekinthetik az 1793-ban épült, 1937 óta műemlékké nyilvánított Haranglábat.

 

Csesztregen (4 km) a hagyományokhoz híven, a falusi szokások szerint év elején disznóvágást, „Húshagyó Kedd”-en maskurázást, ősszel Szüreti Felvonulást rendeznek. A Csesztregi tó sportpályák használatával remek szórakozást, horgászati, és strandolási lehetőséget nyújt. A falu szélén elhelyezkedő 19. sz-i pásztorház, valamint a tó partján található épületek és a környékre jellemző, Árpád korban épült Plébánia templom mutatják be a Göcsej építészetét.

 

Lentiben (15 km ) a hagyományok házát, a lenti várat, erdészeti és vadászati kiállítást lehet megtekinteni. Kikapcsolódást - gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt - az erdei kisvasút nyújt.

 

Szécsiszigeten (18 km) több Kastély és egy különleges bivalyrezervátum található.

 

Felsőszenterzsébeten (15 km) a Nyakas családnál láthatjuk egy igazi Bio Farm életét, ahol kecskéik tejéből készült különböző ízesítésű sajtokat is kóstolhatunk.

 

Szalafőn (35 km) egy igazi Őrségi Skanzen található, Épületei eredeti helyükön, és állapotukban megőrzött „szer" települést mutatnak be.

 

A Magyarszombatfai Fazekasházban mutatják be a hagyományos őrségi fazekas mesterséget, itt tekinthető meg az Őrségi Vadászati kiállítás is.

 

Velemér (12 km) az Árpád kori Fény temploma talán a legnevesebb látnivaló, gyönyörű freskóival, hihetetlen fényjátékaival, kulturális programjaival. A faluban Habán kerámia Műhely is található.

 

Szentgyörgyvölgyön (8 km) Csótár Rezső mester műhelyében kipróbálhatjuk kerámiák készítését, agyagozhatnak kicsik, nagyok, és ki is égethetjük műveinket. A Gó-Na gyermekbarát környezetben lévő szabadidőparkban külőnféle sportolási lehetőségek közül válogathatunk.

 

Szomszédos szlovéniai településeken, Dobronak, Kebele (szinte mindenhol tudnak magyarul) szlovéniai Borutak (8 km), és egy különleges 50 fajta szőlőtőkét bemutató philagóriai kert, Dobronakon (13 km) Orchideapark és ”Energiapark” található.

 

A Lendvai Vár (23 km) régészeti, néprajzi, történeti kiállításokkal és különleges galériával várja látogatóit.

Lendvahegyen Borpincék egész sora várja kedvesen a borszerető vendégeket,

Kapornakon gyönyörűen felújított, ma is működő pálinkafőzdét, gazdag gyűjteményű tájházat láthatunk.

 

Fürdőzési, strandolási lehetőségek

 

Termálfürdő található Lentiben (Szent György Energia Park) és Szentgotthárdon.

 

Murska Toplice (23 km) 11 medencéjével, 6 csúzdájával, több szinten és a szabadban található élmény- és pezsgőfürdőivel a környék legnagyobb, egész évben üzemelő termálfürdője.

 

A környéken szép tavak is várják a természetes környezetben fürdeni vágyókat a

közeli Csesztregi tó, illetve a gyönyörű természeti környezetben található, erdőkkel körülvett, kristálytiszta, élénkzöld vizű, Vadása tó strandjain.

 

Sportolási lehetőségek

 

- biciklis és gyalogtúrák

 

- lovaglás

Nemesnépen és a környéken több településén is van lehetőség mind lovaskocsizásra, mind lovaglásra terepen, fedett pályán, vagy akár csak futó száron.

 

-horgászat

1o km-en belül több helyen, például a Cseszteregi , Dedesi, Sárberki, Felső Szenterzsébeti tavakon

 

-vadászat

A Környékre jellemző nagyvad vadászatok: szarvas, vaddisznóhajtás.

 

-motorsport

Kerkabarabáson (7 km) Roncsderbi szórakoztatja a motorsport kedvelőit.

Lenti mellett (12 km) gokart pálya található

 

-egyéb

A környéken több gépesített Tekepálya működik.

Tornatermek ,Teniszpályák, Golfozási lehetőség (23) km

 

E-mail: info@orsegkapuja.hu

 
 

 

 

Programok

Remek szabadidős programok, kirándulás, lovaglás, vadászat, horgászat, termál- és strandfürdők várják a szórakozni, sportolni, kikapcsolódni vágyókat. A környék bővelkedik látnivalókban. A faluban tekinthető meg az 1793-ban épült műemlék Harangláb, a közelben található a Szalafői őrségi Skanzen, több kastély, kiállítások, egy bivalyrezervátum. Bővebb információ a fenti linken, vagy a látnivalók menüpontból érhető el.

Kirándulásokhoz 8 illetve 16 személyes buszt tudunk biztosítani.

 

Rendezvények

Az épp aktuális helybéli rendezvényekről a fenti linkre kattintva találhatnak információt.

 

Fogadó

Családias környezetben, igényesen berendezett 7 szoba és egy kétszobás apartman várja a kedves vendégeket. Bővebb információ a fenti linken érhető el.

Vendéglő

Fülöp Szállás 40 fős nagyterméből és 20 fős kisterméből álló étterme, valamint földdel fedett borozója sok szeretettel vár Mindenkit az év minden napján. Bővebb információ a fenti linken érhető el.

Képgaléria

 

Képek a szállásról, étteremről, helyi nevezetességekről.

 

Vendégeink írták

Hamarosan frissítjük.

 

Elérhetőségek

Cím: 8976 Nemesnép Kossuth utca 1. Telefon:+36-92-373-158,+36-30-5354599

E-mail: info@orsegkapuja.hu foglalas@orsegkapuja.hu